A Golden Apartman, Gyula belvárosában, csendes helyen, az Élővíz csatorna partján a Dózsa György utca 17/1 szám alatt található. Egy rövid sétával elérhető a gyulai várfürdő, a gyulai vár, s az Almásy kastély, de a belváros is szintén pár perc séta után elénk tárul a hangulatos varázsával. A szökőkutak, a világóra és megannyi látványosság, melyeket vétek lenne kihagyni.
Igényes kialakítású, modern, letisztult berendezésű szállásunk minden igényt kielégít. Az apartmanunk 2 szintes. A földszinten egy felszerelt mini konyha található közvetlen terasz kapcsolattal, ahol a mediterrán stílusú grillező áll a vendégeink rendelkezésére. Itt található még egy mellékhelyiség, illetőleg egy zárt garázs. A garázsban elhelyezésre került egy mosógép, s egy nagyobb méretű hűtő is.
Az első emeleten található a tágas, a hatalmas ablakok által természetes fénnyel bevilágított nappali és étkező, illetve a teljesen felszerelt konyha. A konyha mikrohullámú sütővel, teafőzővel, kenyérpirítóval, szendvicssütővel, mosogató géppel, hűtővel, sütővel fel van szerelve. Természetesen a konyhai eszközök is megtalálhatóak a konyhaszekrényben.
A második szinten található két hálószoba, fürdőszoba és a mellékhelyiség.
Vendégeink részére természetesen biztosítunk kis és nagyméretű törölközőket, ágyneműket, vasalót, hajszárítót is.
Apartmanunkban természetesen ingyenes WIFI működik, ahogy kábel tv is /a csatorna kiosztást nem tudjuk befolyásolni/, és persze Tv készülék. Illetőleg mind az első-, s a második emeleten légkondicionáló berendezés üzemel.
Baba és gyermekbarát apartman vagyunk, igy rendelkezésre áll utazó babaágy, etetőszék és hinta is a gyermekek részére.
Természetesen apartmanunkba háziállat behozható, legyen szó kutyáról, macskáról, más házi kedvencről, tengerimalacról, hörcsögről, szeretettel várjuk a házi kedvenceiket is apartmanunkban.
